8/2. Papit nem viszem többet boltba...
Végre aludtam 6 órát, bár kisebb megszakításokkal. Egész emberinek érzem magam. Leszámítva a csuklómat. Nem javult..Tegnap kaptunk szórólapot, és mami kinézett rajta egy egész sült csirkét 3 fontért, és tegnap este óta lázban van miatta. Na, ma papi kitalálta, hogy vegyünk (kivételesen van ilyen bolt a "városban") csirkét maminak. Oké. Elvittem a boltba, de ott kiderült, hogy ez nem sült csirke. Volt belőle kicsi, közepes és nagy. A közepes került 3 fontba. Mondtam papinak, hogy mi a helyzet, erre mutatja a hirdetést, hogy a képen sült csirke van. Elmagyaráztam neki, hogy az csak egy hirdetés, ha sült csirkét akar, akkor az drágább. Nekem nem hitt, kerestünk egy eladót. Az eladó elmagyarázta mi a helyzet, nem akarta megérteni. Ő a managerrel akar beszélni, mert a hirdetésben 3 fontért egész sült csirke van és neki az kell!!!!! Jött a manager. Előre elnézést kértem tőle. Hát 2 perc alatt ő is kiakadt papin. Papi értette, de nem akarta elfogadni a magyarázatot, makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy 3 fontért egész sült csirke van a képen. Na addig cirkuszolt, amíg egy kisebb sült csirkét, ami 4,29 volt, megkapott 2,15-ért. Ő rém büszke volt magára, hogy ezt elintézte, én meg nem győztem bocsánatot kérni az eladóktól. Én járok oda vásárolni, nekem volt nagyon kellemetlen az egész szitu.Amúgy érdekes, hogy az angolok, akikkel eddig találkoztam, nagyon kedvesek, aranyosak, de mindig a saját érdekük az első és abszolút nincsenek tekintettel másokra. Ez alatt mit értek. Papiék többször megkérdezték már, hogy esetleg akarok e valamit nézni a tévében, mert legtöbbször nekik mindegy mi megy. Hát persze! Itt is megy a jóbarátok, vagy egy-két jobb film, műsor. Elkezdem nézni, majd mami úgy dönt, hogy ő inkább elkapcsol és nézi a lóversenyt. Baromira nem érdekli, mert elalszik közben, de nehogy már én jól érezzem magam. Az, hogy olvasok és lekapcsolják rám a villanyt, mert minek ég, már megszoktam. Én alapból halkan közlekedem ha ők már alszanak, bár nem kéne, mert úgysem hallják, de én ilyen vagyok. Ők! Mint a csatalovak, még a halott is felébred arra a zajra amit éjjel csapnak, és papinak is természetes, hogy ha valamit nem tud megcsinálni, éjjel rámnyitja az ajtót, nem zavarja, hogy alszom, vagy próbálnék aludni.Kizárólag akkor kell neki felolvasni a fél évvel ezelőtt kapott levelet, ami valami hirdetés, amikor telefonálok. 90%-ban mindig akkor jut az eszébe valami baromság, ha telefon van a kezemben.Mami lánya is mondta, hogy bármire szükségem van, nyugodtan szóljak, segítenek, hiszen ha úgy vesszük, akkor mamira ingyen felügyelek, és segítek neki. Gondoltam milyen jó fejek, így hálálják meg. Na, mondtam a nőnek, hogy el kéne intéznem valamit, esetleg amikor itt van, én elugranék a dolgomra, és addig ő figyelne papira. Válasz: Ó, hát ez nem megoldható, ezt beszéljem meg papi fiával.Ha így állunk, hát akkor ne várják el az ingyen segítséget. Mami soha nem kér segítséget, annál büszkébb, de eddig akár hányszor megkérdeztem, hogy segítsek e neki, mindig igent mondott. Most már nem kérdezem meg..... Ennyi!!!! Délután amikor papi alszik, nem maradok mamival a nappaliban és hallgatom a szövegelését, hanem ott hagyom egyedül és megyek a szobámba pihenni, olvasni, tévét nézni. Bocsi, de ez van... Nem én leszek az a hülye akit kihasználnak. Az előző csaj persze szó nélkül ellátta mamit, sokat foglalkozott vele. Hát én meg nem. Ha a rokonok egyértelműen a tudomásomra hozzák, hogy papi a betegem és a fiával beszéljek meg mindent, akkor én meg az ő tudomásukra hozom, hogy megértettem. És ehhez mérten viselkedem. Az üzlet, az üzlet. Majd ha fizetnek, akkor segítek maminak is...A takarítónő helyett is sokszor kivasalok, kimosok, holott ő ezért kap nem kevés lóvét, hogy megcsinálja. Ő meg arra nem képes, hogy a szobámban felporszívózzon. Mindenhol megcsinálja, de nálam nem. Annyira furcsák...Talán a második kliensemnél véltem felfedezni némi emberséget. Ő sokszor felkelt hajnalban, és mindig nagyon halkan nézte a tévét, hogy ne zavarjon és 9-ig meg se zent, megvárta amíg bemegyek hozzá. Simán zöröghetett volna, hogy menjek be hozzá, de nem tette. Mondjuk a tv távirányítóját egy pillanatra sem tette le a kezéből és iszonyat gyorsan pörgette mindig a csatornákat. Kizárólag az ő megszokott műsorait néztük. Ha látta, hogy valami tetszik, akkor otthagyta egy ideig, mondjuk a filmet majdnem végignéztük, majd a vége előtt 10 perccel átkapcsolt valami természetfilmre... Azt hittem agyon ütöm ilyenkor...Ezek a dolgok azért bosszantanak még most is.Papiék olyanok, mint a gyerekek. Ha valamit a fejébe vesz, akkor az kell neki, függetlenül attól, hogy én mit csinálok. Főzök, sütök, papinak akkor kell átmennie a szomszédba, elmondani, hogy beköltözött a kertbe egy vadkacsa és fészket rakott. Egyedül persze nem engedem, megyek vele. Kértem várjon fél percet, mert odaég a kaja. Nem, neki most kell átmennie. Erőszakos a végtelenségig.Mami meg időnként nagyon szenyó tud lenni, és direkt. Papi beszél telefonon a fiával, ki van hangosítva a telefon, és mami ott ül mellette. Papi mesél valamit és nem jutott az eszébe mami egyik gyerekének a neve. Erre mami elkezdi mondani hangosan, hogy milyen idióta papi, mert elfelejti és csak mondja a magáét. Nem zavarja, hogy papi fia hallja, meg zavarja a beszélgetést.Minden reggel 5 felé mami felkel, és megy mosakodni, és nem bírja ki, hogy papi akkor végre ismét elaludt, mindig felkelti, és teát kér tőle. Papi meg megy és csinálja a teát... Ha papi délután kicsit többet alszik, mint egy óra, képes felmenni az emeletre, hogy felébressze, nehogy aludjon végre. Tegnap is nekiindult, hogy felkelti, de rászóltam, hogy hagyja aludni. Nem tetszett neki, de teszek rá. Felmenni nem tudott, mert az elektromos szék a lépcső tetején volt... Haha...Mami önző, papi meg mindig a kedvében akar járni, de az öreglány ezt nem értékeli. Papi minden este megnézi, illetve meghallgatja a híreket, mami meg rendszerint elkapcsol. Ilyenkor kiabálnak egymással, és mami magánál tartja a távkapcsolót. Papi meg úgysem tudja kezelni. Na akkor jövök én, elveszem mamitól a távirányítót, visszakapcsolok a hírekre és le van zárva a vita. Mami nem mer szólni érte. Nem tudom miért ilyen szemét időnként. A két lánya is hasonló természetű, folyton kigúnyolják papi a háta mögött, és idiótának ulálják. Pedig örülhetnének, hogy az anyjuknak van hol lakni, mert ez papi háza és mami nem is a felesége... Meg ahogy a képeket elnéztem, egész jó élete volt maminak papi mellett. Többször körbeutazták a földet nagy hajóval, és papi tényleg szereti, mert mindig a kívánságait lesi. Minden reggel megkérdezi, hogy megfelelő e a reggeli és ha valami nem tetszik az öreglánynak, akkor papi megkér, hogy legközelebb vékonyabb sajtot tegyek a kenyérre, mert mami úgy szereti. Amíg mami kórházban volt 3 napig, a kisöreg tiszta beteg volt, folyton aggódott, és amikor jött haza a mami, aznap nem aludt délután, hanem várta és milliószor kiment az utcára, hogy mikor jön már haza. Na attól a naptól mami papi szobájában alszik. Pedig jobb lenne külön, mert papi nyugodtabban alszik, ha mami nincs ott.Mostanában a nap fénypontja a kacsa. A kerti kis halastó partján rakott fészket. Eléggé beleolvad a környezetébe, így nehéz észrevenni, és papi eleve nem látja, mami meg csak szeretné látni. Így reggel az első dolog, hogy jelentem, a kacsa a fészkén ül, minden rendben vele, és nem, nem látom hány tojás van alatta, és nem, nem úszkál a tóban... Este ugyan ez a menet.Irdatlan türelem kell hozzájuk egyébként.....
Esto es una entrada de prueba para ver si puedo cortar con puntos suspensivos las entradas donde yo quiera para que no se vea los ´simbolos html.La otra noche bailando estuve con Lola y me dijo que se encontraba muy sola. sabes que nos es verdad, nunca te miento, deja ya de llorar porque no puedo................................... lllllllllllllllllll pppppppppppppppppppppp oooooooooooooo cadena dial.ppppppppppp ppppppppp p p ppppppppppppppppppppp pppp
Thursday, September 23, 2010Opening of Swiss Poster MuseumLausanne / SwitzerlandAll photos Courtesy of LJ Sedlar | LJS Productions © SPM 2010
Ando trabalhando bastante com o pb. Essa foi para um colega que está cursando roteiro de quadrinhos e precisava de uma ficha de personagem. É o mesmo cara nos desenho, só que em um deles ele parece um mendigo esfarrapado.
Cansada de fingir estar feliz quando não estou, de fingir gostar de pessoas que não gosto, de interpretar um papel diferente com cada pessoa, de ser onze pessoas diferentes dentro de uma só menina, de tentar não chorar na sua frente, de não conseguir te dizer tudo o que tenho vontade. Estou cansada de te abraçar e não sentir o carinho, de dizer que te amo sem ter certeza do que é o amor, de tentar ser perfeita pra pessoas que nem sequer sabem o que é a perfeição, cansada de mentir, ...
Oi CAESC,Peço a vocês que encaminhem a todos as pautas discutidas na reunião do Conselho de hoje (31/3), relevantes ao nosso curso:- O logo da UFRGS não pode ser utilizado em trabalhos expositivos. É de uso exclusivo a doentos oficiais;- Foi assinado contrato de licitação para a construção do novo prédio ontem (30/3). A empresa Delta tem o prazo para início dos trabalhos até 40 dias após esta data e de 290 dias para entrega da obra;- As bolsas auxílio da UFRGS passam a ser de R$ 380;- É aprovada ...
Adele - Rolling in the deep >>
ANDAI ADAM TIDAK JATUH DOSA >>
OBITUARIO: Jacqueline de Romilly >>
